Programleírás


A  2023-2024-es  tanévben az ország számos pontján, mintegy 19 falmászó terem vár benneteket,
hogy helyszíntől függően kipróbálhassátok a köteles mászást, vagy a boulderezést.


A Climb43 programra 20-30 fős  általános és középiskolai osztályok jelentkezését várjuk.

 

A Climb43 remek lehetőség arra, hogy a gyerekek egy tömbösített, rendhagyó testnevelés órán vegyenek részt.

A beltéri mászás során a gyerekek biztonságos körülmények között fedezhetik fel a saját szellemi és fizikai határaikat és képességeiket, és egyben megtanulják fejleszteni és összehangolni azokat.

A programra általános és középiskolás gyerekek jelentkezését várjuk iskolai napokon.
Kérjük, hogy a helyszínre a foglalt időpont előtt 30 perccel érkezzetek meg.

Csoportok létszáma minimum 20, maximum 30 fő.

A program menete:
Érkezés után a gyerekek átöltözhetnek a kényelmes, mászásra alkalmas ruháikba. Fontos, hogy mászni csak nadrágban lehet és minden esetben kérjük, hogy a gyerekek hozzanak magukkal váltócipőt, a hosszabb hajat pedig kérjük gumival összefogni. Mászócipőt a program keretein belül nem tudunk biztosítani!
Egy rövid bemelegítés után kezdődik a foglalkozás. Az osztályt kisebb csoportokra osztjuk, minden csoportnak egyéni oktatója lesz.
Oktatóink szakképzett, gyakorlott falmesterek.
A foglalkozás során a gyerekeket az oktatóink megtanítják a mászás alapjaira és lehetőséget nyújtanak nekik különböző mászási útvonalak bejárására.
A program két óra időtartamú, és egy könnyű levezetéssel ér véget.

Helyszíneink:

Budapesti köteles termek:

 

Budapesti boulder termek:

 

Vidéki köteles termek:

 

Vidéki boulder termek:

 

 

 

Várunk benneteket szeretettel ezen az izgalmas kalandon is!

Időpont foglalásra regisztráció után van lehetőségetek!

Regisztráció

Amit biztosítunk

  • 2 órás ingyenes belépő a falmászó termekbe
  • Köteles mászásnál ingyenes beülő + falmesteri biztosítás
  • Ingyenes oktatás szakképzett oktatókkal, falmesterekkel
  • Biztonságos környezet