Ha álmodoztatok már arról, hogy közelebbről megismerkedhessetek Magyarország legszebb vizes élőhelyeivel, nincs más dolgotok, mint jelentkezni a programunkra.
Megterveztünk nektek A-tól Z-ig mindent. Megszerveztük hozzá a személyi és tárgyi feltételeket. Ráadásul mind ezekért nem kérünk egy fillért sem.
A csoportok számára ezen felül biztosítjuk a mentő mellényeket és a túravezetőket, de tőletek is kérünk majd felnőtt kísérőt a gyerekek mellé.
A program hossza kb. 3 óra, ez alatt az idő alatt megismerkedhettek az adott helyszín flórájával, faunájával, és átélhetitek az érzést, amit csak a vízen lehet megtapasztalni.
2023. szeptember 1. és október 27. valamint 2024. április 1. és május 31. között várunk nagy szeretettel a csodálatosnál csodálatosabb helyszíneinken.
A túrák teljesítéshez ajánljuk a VíziKÉK mobiltelefonos alkalmazást, amely navigáció és játék is egyben. A microsite. Itt érhető el a honlapja www.vizikek.hu. Az app letölthető a Google Play és az Apple Store boltokból, használata ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Minden – a programban szereplő – útvonal előre rögzítve lesz az app-ban.
A program menete
Program keretei:
- hétfőtől- péntekig helyszíntől függően napi 1 vagy 2 időpontban indul a program 9:00 és 12:00 órai kezdéssel.
- túravezetők: csoportonként 1 fő
- javasolt kísérők száma: csoportonként 1 (kötelező)+1 (ajánlott) felnőtt kísérő
- csoportlétszám: 15-35 fő + kísérők
- túrák hosszúsága: 2-2,5 óra a csoport kondíciójától függően
- helyszíntől függően 4-6-7 személyes kenukkal vagy sárkányhajóval zajlik a program
Foglalkozások menete:
- csoportok érkezése, fogadása
- elméleti oktatás (vízi KRESZ szabályai, vízi járműben való tartózkodás, viselkedés, lapáthasználat, kormányzás, VíziKék app https://vizikek.hu/)
- mentőmellények és lapátok kiosztása
- kenuk vízre tétele
- vízitúrázás, amely során a túravezetők igyekeznek minél több érdekes információval szolgálni a helyszín élővilágáról, az adott víz (tó / folyó) sajátosságairól, helyszíni érdekességekről
- túrák végeztével a csoportok segítenek a hajók kiemelésében és kitakarításában
- lapátok, mellények visszavételezése
- elköszönés
Ne maradjatok le, vágjatok bele! Lapátot a kézbe, irány a víz! 😊